OffTopX

Jobb később, mint soha!

2017. október 23. - OffTopX

Minden kezdet nehéz. Már a hét görög bölcs is ezt mondta. Vagy nem. Mert Szolón például azt mondta: „Ha tudsz valamit, hallgass!”. Sajnos kedves Szolón mi ezt nem fogjuk betartani. Ugyanis mi abszolút meg fogjuk mondani a tutit. Ti pedig vitatkozni fogtok velünk, nem fogunk egyetérteni, de ez úgyis az internet itt senki nem ért egyet a másikkal, sőt mindenki mindent jobban tud a másiknál. Ebben az sem akadályoz meg, hogy igazából egy krumpli vagy a gép mögött. Mi is. Belőlem remélem mekis sültkrumpli lesz és egy maxi romantikus mekis tinder randin fognak elfogyasztani

Na de mégis mi a *insert egy általad választott nyomdafestéket nem tűrő jelzőt* ez az OffTopX?

Fantasztikus kérdés. Az OffTopX kedves barátom egy világuralomra és hírnévre törő titkos rend, amit most ezen rövid szösszenet alatt be is mutatunk.

De ha bemutatjátok, akkor már nem titkosak. Duh.

vjbbtror.jpeg

Kitűnő Sherlock. Csak az a baj, hogy nem fogjuk csakúgy felfedni kilétünket. Mindenkinek jobb, ha anonimok maradunk. Nektek jobb, mert a meglepetés erejével hat majd, ha esetleg lelepleződünk. Nekünk jobb, mert a rajongóink nem fognak éjjel az ablakunkon kopogtatni és a 3-as metrón is fogunk tudni úgy utazni, hogy névtelenül robbanunk le a többi utassal. Shoot! Most már tudjátok, hogy utazunk a 3-as metróval. De lehet, csak át akarunk ezzel vágni. Maradjunk annyiban, hogy X-ek vagyunk. Mi vagyunk az életetekben az X-vegyszer, az X-Faktor, eXcel tábláitok vagyunk a munkahelyeteken, számtech órán vagy szimplán az eXeitek. lol.

the_chemical_x_bottle.png

Mit csinál ez az OffTopX?

Amint már írtam világuralomra törünk, azzal hogy jófejek és lazák vagyunk. Szóval jó lesz, ha ti is behódoltok nekünk kedves kis minionjaink. Az is megteszi, ha olvassátok ezt a blogot és követtek minket Facebookon és Instán. 10/10 kontentünk lesz. Pl. megtudhatjátok milyen a jó magyar hozzáállás. Bár ezt szerintem mindennap tapasztalhatjátok. Lényeg a lényeg sok top 5-ös listát fogtok látni a mindenről és semmiről egyszerre. Ez persze a mi véleményünk lesz, a tiéteket majd komizzátok.

Nem maradt más hátra, csak az elköszönés. Hasítsatok bele X-ek! Shaka.

asdasd1.png


süti beállítások módosítása